Vizszivárgás keresése, csőtörés,rejtett hibahely Csőtörés javítása, vízszereléskeresés, műszeres vizsgálat !

 Budapest XVII kerület családi háznál keletkezett csőtörés hibahlyének megállapítása, csőtörés javítása.

A ház tulajdonosa azzal keresett meg minket, hogy egyik napról a másikra, elöntötte a pincéjét / kazán házát / a víz, 

Mivel tisztába volt vele, hogy 1-2  nap alatt ilyen mennyiségű talajvíz nem lehetséges, ezért azonnal megnézte a vízóráját, ami  az előkertben elhelyezett aknában található.

Megdöbbenve látta, hogy a vízmérő óra megállás nélkül

 

pörög, úgy hogy nem vételeztek  vizet. 

Így tudatosult benne, hogy csőtörése van.

A helyszinre érkezésünkkor, megállapítottuk, hogy az előkertben húzódó víznyomó vezetéken található a csőtörés.

A pontos mérésnek köszönhetően meghatároztuk a csőtörés helyét, a hibahely megállapítását követően az adott ponton a vezetéket feltártuk, ekkor már tisztán látszódott , hogy D 3/4 colos horganyzott vezeték kilyukadt, egy  horganyzott karmantyú mellett.

A sérült résznél kivágtuk a csövet, és a megfelelő idom rendszerrel ismént összekötöttük. A csőtörés  javítását követően a teljes rendszert nyomáspróbáztuk, több vízveszteséget nem észleltünk.

 

Csőtörés javítása, vízszerelés Csőtörés javítása, vízszerelés

 Csőtörés javítása, vízszerelés Csőtörés javítása, vízszerelés

 

RÉSZLETESEN A SZOLGÁLTATÁSAINKRÓL, VISSZA A FŐOLDALRA!

© 2015 Bauvir Aqua Kft. Cím: 1191 Budapest, Hamvas utca 7-9. - E-mail: bauvir@bauvir.hu - Gyorsszolgálat: 06-20-529-0385, 06-1-290-1306